30. fejezet

Válaszom után újra megcsókolt. Nem tudtam betelni vele. Sohasem csókolóztam még ezelőtt, de így, hogy elmondhatom, hogy Harry Styles volt az első csókpartnerem, nem is bántam. 

- Nos, merre menjünk? - kérdezte.

- Ezt tőlem kérdezed, aki 2 hete van itt Londonban?

- Igazad van. Ne haragudj - és rám villantotta azt az ellenálhatatlan harry-mosolyát. - Szerintem menjünk moziba. Adnak most valami jó filmet?

- Igen, azt hiszem most valami romantikus filmet játszanak.

Igazából csak reméltem, hogy be tudunk ülni egy nyáladzós, sírós, szerelmes filmre.

De végülis igazam lett. Már amennyire. A Barátság extrákkalt vetítették, amit kicsit furcsálltam. Már rég meg volt a premierje..

- Láttad már? - kérdezte Harry.

- Alig párszázszor, de nem lehet megunni, szóval menjünk!

Megvette a jegyeket, majd bementünk a terembe. A film felénél keze a combomra vándorolt, és éreztem, hogy majd felrobbanok. Szerintem ő is észrevette, mivel alig észrevehetően a sötétben - de elmosolyodott.

A film után még sétálni indultunk. London tele volt parkokkal, így legalább 3-at végigjártunk. Meseszép volt mindegyik. Leültünk az egyik padra, én a fejemet a vállára hajtottam, ő átölelt, és így bámultuk az eget. Kívánni se tudtam volna szebbet, jobbat...

- Szeretlek, Fanni. - rekedtes hangjával törte meg a csendet, én meg azt sem tudtam, hogy ki vagyok.

- Mit mondtál? - elkerekedett a szemem.

- Azt hogy szeretlek. És ezt nem csak úgy mondom, tényleg ezt érzem. Szerelme svagyok beléd, veled akarok lenni...

- Annnnnnyira édes vagy! - odahajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. Csak az arcát.

- Most azt kellett volna mondanod hogy én is téged, Harold - a "Harold"-nál elhúzta a száját, tekintve hogy utálta ezt a nevét, de tudta, hogy én szeretm őt így hívni.

- Nem fogom addig kimondani, amíg teljesen úgy nem érzem. Tény, hogy nagyon nagyon nagyon... kedvellek, és teljesen odáig vagyok érted - láttam, ahogy elmosolyodott, mire én sem bírtam nem mosolyogni - de légy türelmes, kérlek.

- Az leszek, csak miattad. - határozottabb volt mint én, megcsókolt. Megint.

- Későre jár, nem kellene már hazamennünk? - kérdeztem, majd megnéztem a telefonomon az időt. 11:28. Tényleg késő volt.

- Rendben, akkor hazakísérlek.

Elindultunk kéz a kézben, szebb nem is lehetett volna. Tényleg olyan volt mint egy tündérmese. Az csak a hab volt a tortán, hogy Harry Styles-szal voltam.

Elértünk egy zebrához, vártuk hogy zöldre váltson a lámpa. Harry közben ölelgetett és puszilgatott, nem figyeltünk a közlekedésre. Egy gyerek mellettünk átszaladt az úton, nem figyeltük, hogy zöldre váltott-e már a lámpa, csak elindultunk utána. Egy hatalmas fékezésre kapta fel a fejét minde járókelő, az utolsó kép Harry, ahogy a földön fekszik.

5 megjegyzés: