29. fejezet

Megfordultam, de ő egy lépést sem hátrált. Éreztem a leheletét, olyan közel volt hozzám. Végig néztem rajta, jellegzetes tornacipőjében és csőfarmerjában volt. De valamin meg akadt a szemem: a kockás ingje. Harry nem szokott inget hordani.

- Hogy-hogy ingben vagy?

- Talán nem szereted a kockás inges srácokat? - biztos voltam benne hogy beszélt Encivel. Ő tudja a legjobban, mennyire gyengém a kockás ing, sőt, bármiféle ing.

- Azt nem mondtam.

Eközben pár lépésnyi hely lett közöttünk. Észrevettem, hogy Harry kezében virág van.

- Öööö, ezt neked hoztam. - át is nyújtotta. Oké, kezdtem elgyengülni.

- Köszönöm szépen. Nem ülünk le egy padra?

- De, persze, üljünk.

Volt egy helyes kis pad a tó mellett, oda mentünk. Leültünk, de nem közel egymáshoz. Ez zavart.

- Szóval, beszélni akartál. Hallgatlak. - én törtem meg a csendet.

- Ne legyél már ilyen velem, kérlek. Tudod, hogy mennyit jelentesz nekem, és azt is tudom hogy én is fontos vagyok neked. Akkor mi az akadály?

- Harry, most magyarázzak el mindent? Magyarázzam meg, hogy nekem nincs szükségem a gyűlölködő rajongókra, hogy nem akarok csalódni, és hogy én nem kapcsolatért jöttem ide? Persze, én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy megismertelek. Nem tudod milyen régóta vágytam rá, hogy legalább találkozzak veled, erre most itt ülünk egy padon....

- Oké, oké, ne zaklasd fel magad! - közelebb csúszott a padon, és befogta a számat, nehogy megfulladjak, hiszen eddig egy levegővétellel beszéltem. - Nyugi.

- Oké, jól vagyok. Érted már?

- Miből gondolod, hogy a rajongók nem szeretnének? Miből gondolod hogy csalódnál? Ha rajtam múlna, soha többet nem lennél szomorú. És az meg hogy nem kapcsolatért jöttél ide, de találkoztunk, az a sors. Együtt kell lennünk Fanni, kérlek!

Harry Styles könyörgött nekem. Nem bírtam tovább, kiakadtam.

- Ne.. ne csináld. - felálltam a padról, és elindultam volna, ha nem ránt vissza, és nem fonja körém a karját. Szája az enyémtől fél centiméterre volt. Nem csókolt meg, továbbra is csak szorosan magához ölelt. Hihetetlen izgalmat keltett bennem ez a pozíció.

- Tényleg veled akarok lenni. Tényleg. - eddig türtőztette magát. Szája az enyémre tapadt, lágyan, mégis mohón csókolt. Bevallom, vágytam erre, mégsem éreztem magam jobban.

- Ellenállhatatlan vagy Harold.

Mivel utálta ezt a nevet, csak hogy ne hallja mégegyszer, újra betapasztott a számat. Imádtam az ajkait.

- Enyém vagy? - kérdezte. A holdfény megvilágította hatalmas zöld szemeit. Ja, mert közben besötétedett.

- Igen, a tiéd.